A Nézőpont Intézet minap közzétett felmérése szerint hatalmas előnnyel vezet a Fidesz a támogatottsági versenyben, ahogy a Medián friss kutatása is azt támasztja alá, hogy az ellenzék a kanyarban sincs a népszerűséget tekintve.
Pedig a jelenlegi energiaválságot figyelembe véve sokan arra tippeltek, hogy a kormánypártok radikális népszerűségvesztést könyvelhetnek majd el, de a jelek szerint a Fidesz támogatottsága erősen válságálló. Olyannyira, hogy nagyon vissza kell mennünk az időben olyan kutatási eredményhez, amely más párt elsőségét mérte.
A fordulat éve
A felmérések szerint a Fidesz-KDNP még 2006-os baloldali győzelemmel zárult választások, és az azt követő megszorítások bejelentése után – de még az őszödi beszéd kiszivárgása előtt – vette át a vezetést – akkor még a szocialistáktól. A Gyurcsány Ferenc vezette MSZP 48 százalékos eredménnyel nyerte az akkori választást, a 42 százalékos Fidesz-KDNP előtt.
Ám az MSZP ekkor örülhetett utoljára ekkora támogatottságnak, hamar megfordultak az arányok, már 2006 nyarán több százalékkal lehagyta őket a jobboldal, de Gyurcsány Ferenc beszédének nyilvánosságra kerülése végképp a szakadékba taszította a szocialista pártot, amelyre a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz már több mint, húsz százalékot vert 2006 őszén.
Amikor zárult az olló
Az MSZP pedig nem is tudott kimászni már a gödörből, a különbség pedig a két párt között 30 százalékos lett, amit aztán először a 2009-es európai parlamenti választás „hitelesített” : a Fidesz-KDNP 56 százalékot szerzett az MSZP 17 és az akkor feljövő Jobbik 14 százalékával szemben. Ezután már nem volt meglepetés a 2010-es kétharmados győzelem,
amelyet azonban a trendekkel ellentétben nem követett visszaesés.
Az év végén a Századvég szerint a biztos szavazó pártválasztókat 65 százaléka szavazott volna a Fideszre, míg az MSZP-re csak 17. A biztos szavazók közötti hatvan százalékos támogatottságot aztán tovább tartotta a Fidesz 2011-ben.
Egy évvel később viszont hullámvölgybe került, olyannyira, hogy egészen szűkre zárult az olló a kormánypártok és az MSZP között.